Magunkról

A GoldenMind-Mastermind

A közösség elméjének ereje kifogyhatatlan forrás

Golden Mind - Mastermind

A GoldenMind-Mastermind, Mastermind csoportok szervezésével, menedzselésével és moderálásával, valamint Mastermind csoportok számára moderátorok képzésével foglalkozik.

Ügyfeleink elsősorban mikro-, kis- és középvállalkozók, illetve ebbe a vállalkozói szegmensbe tartozó cégek tulajdonosai, vezetői.

A GoldenMind-Mastermind hitvallása, hogy azok a vállalkozók és cégvezetők,  akik összefognak és ellenszolgáltatás elvárása nélkül képesek azon gondolkodni, hogy miként tehetik jobbá vállalkozásukat, cégüket, magasabb profit megszerzésére képesek az ügyfelek megelégedettségének emelkedése mellett. Mindezeken túl soha nem maradnak egyedül. Egy olyan "végtelen gazdagságú elmére", aranybányára tesznek szert, amit csak egy közösség nyújthat tagjai számára.

 

 

Udvardy Mihály, a GoldenMind-Mastermind alapítója, jogtulajdonosa, vezető moderátor

Egy közösség megváltoztatta az életemet - ezt a változást kívánom minden vállalkozó társamnak

Udvardy Mihály

 

Mastermind szakértőként, menedzserként és moderátorként azon dolgozom, hogy a mikro-, kis-, és középvállalkozások tulajdonosai és vezetői megtalálják azt a csoportot, amiben a Mastermind elv maradéktalanul megvalósul, továbbá, hogy a Mastermind csoportok hosszú távon képesek legyenek működni.
Egy nem túl távoli jövőről alkotott képemen, minden magyar vállalkozás vezetője tagja egy, vagy több Mastermind csoportnak.

Célom és küldetésem, hogy Ön is tagja legyen legalább egy magyar Mastermind csoportoknak.

Hiszem, hogy amennyiben legalább tízezer tagja lesz a Mastermind csoportoknak, az országos jelentőségű, pozitív változást hoz a gazdaság motorját jelentő mikro-, kis- és középvállalkozói rétegeknek.

 

Ha kíváncsi rám, olvassa el a velem készült interjút!

 

 

 

Azonnali kapcsolatfelvételért kattintson ide!

 

Csatlakozz alakuló MasterMind csoportjaink egyikéhez

Csak kattints az alábbi gombra és az űrlap kitöltését követően felvesszük veled a kapcsolatot, hogy a MasterMind csoportjaink egyikéhez való csatlakozás lehetőségéről beszélgethessünk.

Untitled Document